2014. 11. 27.

Sonkás édesburgonyapüré

Mostanában sokszor álmodom. Gyakran felébredek éjszaka, rendszerint 4-5 óra körül és visszamondom magamnak az addigi filmkockákat, így reggel élesen emlékszem rájuk. Ezt évekkel ezelőtt tanultam a Kotitól! Érdemes kipróbálni. Múlt éjszaka egy nagy fehér képosztát szeleteltem a torzsája körül, aztán meg hagymát és uborkát is. És kerestem a nagy fazekat. Ez őőőőőőrület! Én még álmomban is főzök!
Amit élő, egyenes adásban készítettem, nem tartalmaz sem káposztát, sem uborkát, viszont egy kedvenc kihívásomnak kedvezett, vagyis maradékból főzni a kifejezés legpozitívabb értelmében. Egy szép nagy krumplit és egy közepes méretű édesburgonyát meghámoztam, felkockáztam és megfőztem. Serpenyőben olajon pirítottam fél vöröshagymát és egy gerezd fokhagymát, majd nagyon vékony csíkokra vágott sonkát dínszteltem rajtuk. A megfőtt burgonyákról leszűrtem a felesleges levet, majd villával durván pépesítettem. Hozzákevertem a hagymás sonkához és egy kevés sárgarépát reszeltem hozzá. A hűtőben találtam egy eltévedt kelbimbót, amit leveleire szedve szintén hozzákevertem. Só-bors és tálalás előtt snidling, amit az ollós módszerrel vágtam rá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése