Kocsonya

Kislány koromban nem voltam nagy rajongója a zselés szaloncukornak, így minden ami aszpikos, ahhoz mérten nem szerettem. A nagybátyáméknál a sok disznóvágás miatti koránkelést annyira nem szívleltem, hogy a disznóhúst ehhez az élményhez csatolva egyáltalán nem ettem. A kettő kombinációja pedig a kocsonya, amitől meg szinte borsózott a hátam. Na, de ma, nagylányként nem ez a helyzet!

Igaz, nem sok disznóhúst eszem, de a kocsonya csak abból az igazi. A főzési menete ugyanaz, mint egy normál húslevesé. Csülökből szeretem, de készülhet körömből, fülből, farokból és bőrből is. Tisztára, szőrmentesre kell pucolni a húst és feltenni főni mégegyszer annyi vízben, mint, ami ellepi. Csonttal! Eddig tiszta horror, igaz? Az első forralás után tartalékra teszem, sosem keverem, de a szép tiszta levet úgy érem el, hogy teaszűrővel leszedem a keletkezett habot. Amikor tiszta a lé, jön a fűszerezés. Só, fél marék egész bors, 5-6 gerezd fokhagyma egészben, 2-3 sárgarépa és zöldség megpucolva, felkarikázva. Akkor van készen, amikor puha a hús. Ekkor óvatosan kiemelem a teljes tartalmat, azaz a zöldségeket és a húst, majd kis tálkákba helyezem őket. Én mindig csont nélkül tálalom. Tésztaszűrőn átfolyatom a levet, amitől szép tiszta lesz, majd merőkanállal feltöltöm a tálkáimat. Száraz, hűvös helyen szépen megdermed.

Van, aki pirospaprikát szór a tetejére díszítésként, a szüleim és így én is citromot facsarunk rá. Mindegy, hogy hogyan, jó étvágyat hozzá!